A következő film adaptáció 2000-ben készült el, Gale Edwards és Nick Morris rendezésében. A főszerepeket ezúttal Glenn Carter és Jérôme Pradon játszották. Utóbbi több musical színpadi változatában is feltűnt már a WestEnden, illetve a Broadway-on. A 2000-es változat egész más környezetbe helyezi a musical szereplőit. A filmtechnika fejlődését és talán a nagyobb anyagi hátteret kihasználva itt már sokkal színesebb és sokoldalúbb díszleteket és jelmezeket láthatunk. Igaz, a jelmezek nagy része abszolút a mindennapokból lett kiemelve.
Júdás a nyitányban, illetve a "Heaven On Their Minds" rögtön kapcsolatot teremt a nézővel, ugyanis hosszabb ideig kifejezetten a kamerába énekel. Ezután megjelenik Jézus, aki kinézete alapján inkább hasonlít napjaink loboncos hajú szépfiúira, semmint a megváltóra. A kettejük közti konfliktus mindenesetre már itt egyértelműen kimutatkozik. Júdás egyértelműen mesterének énekel, aki hol türelmetlenül hajtja odébb, hol elgondolkodva, döbbenten tekint rá. Aztán jönnek az apostolok, a '90-es évek lázadói. A szokásos rajongás a tanító irány, ebben semmi új nincs. Talán csak annyi, hogy a jól ismert jézusi kitörés: "Why should You want to know..." nagyon lapos, és "langyos". Ez adódhat Glenn Carter személyiségéből, de a rendezésből is. Hozzá képest Júdás mindenképpen kemény, férfias karakter, sokkal inkább irányító, mint ő. A jól ismert amerikai stílus is érvényesül: kell néger a filmben. Ezúttal Mária Magdolna és némelyik apostol az, illetve Pilátusban is van egy kis afrikai vér. Ez egyáltalán nem baj, sőt, a tipikus néger énekhabitus sokat segít a karaktereken.
A főpapok kissé mátrixos beütésűek lettek. Simon nagy szólója pedig egyértelműen egy utcai bandaháborúvá vált. Érdekes felfogás, nem elvetendő, bár kétségtelen, hogy ezáltal Jézus ténylegesen egy szekta vezetőjévé válik.
Pilátus kifejezetten őrült karakterré alakul a végére, Fred Johanson ijesztő külsője erre teljes mértékig rásegít.
Heródes pedig a megtestesül musical karakter. Pálcával és a Chicagoból szalasztott táncos lányokkal lépked a fényárban úszó, villogó "Herod" felirat előtt. Pozőr, úgy ahogy van.
Összességében azt mondanám, hogy az egész egy nagy őrültek háza, és az egyetlen ép ember Júdás. Ő végig tisztán lát, próbálja Jézusnak is megmutatni az elfajult helyzetet, de ő kényelmében nem vesz észre semmit. Júdás egy eszméért küzd, ami már nem él sehol, csupán az ő fejében és balgaságára rossz emberekhez folyamodik segítségért.
Ahogy minden
Jézus Krisztus Szupersztárban, ebben is a "Superstar" című dal a csúcspont.(Persze az előző variációkban a Getshemane-t is ide sorolhatnánk, de véleményem szerint ebben a feldolgozásban semmiképp) Júdás, mint a reális világ gúnyos küldötte immár a túlvilágról tér vissza fényűzésben, hogy megmutassa a szenvedő Jézusnak, mennyire eltévelyedett és talán nem is érte meg az egész. Számomra az egyik legjobb pont az, mikor a kereszt alatt leroskadó Jézusnak egy Bibliát mutat Júdás. "Tessék, ez fog történni" -arccal. És ami igazán összetetté teszi ezt a dalt, hogy miközben Júdás gyakorlatilag mestere arcába dörgöli az igazságot, fel-feltűnik benne a régi jó barát és az arcán látszik a szánalom Jézus iránt.
Számomra rendezést illetően ez a feldolgozás jobb, mint az első film, de Glenn Carter Jézusa gyenge, erőtlen és üres. Egy nyafogó nyápic. Ezért nem nevezném kedvencnek.
ez nagyon jó!
VálaszTörlés