Vége az első hajrának

Október 6.-val lezárult az első nagy Jézus Krisztus Szupersztár hajrá a Madách Színházban. Legközelebb decemberben tűzik ismét műsorra az előadást, addig is van, mit emészteni. Bár számíthattunk rá, hogy vagy így, vagy úgy, de felkavarja majd a hangulatot, mégis olyan vélemények, meglátások születtek, amire egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevesen számítottak. Nincs igazán mit szépíteni, mindenki valahol úgy számolt, hogy majd az első szereposztás (holott hivatalosan nincs ilyen megnevezése) fogja a legtöbb rajongót felhajtani. Feke Pál, Polyák Lilla, Serbán Attila mind nagy népszerűségnek örvendenek és persze nem méltatlanul. Őket követték volna elképzelés szerint Csengeri Attila és Varga Lala, ha továbbra is az ismertségi és rajongási rátát figyeljük, majd a végére maradt volna Tóth Attila Száraz Tomival. Valahogy eképpen épült volna fel az előadás látogatottsága is, ám ez a gondolatmenet már a fotóspróbákon megdőlni látszott és a premiert követően egyértelművé vált, döbbenetesen mást kaptunk, mint, amivel számoltunk volna.
Igaz, sokan kíváncsiságból mentek el Tóth Attilát megnézni, ám ez hamar átváltott rajongásba. Sorra érkeztek a mennyekbe dicsőítő vélemények, amik szerint ebben a fiúban majd hogy nem megszületett az új Megváltó. Szinte mindenki megszállottjává vált és katarzisként emlegette minden színpadra lépését. A premierek egyelő (vagy valahol mégis egyenlőtlen) esélye hamar megborult, mikor Feke Pál sajnálatos módon egy igen komoly vírusos betegséget kapott el. Ez pedig azzal a szörnyű következménnyel járt, hogy első nyilvános színpadra lépését követően nem tudta többet magára ölteni a Messiás jelmezét, így esélye sem maradt, hogy bizonyítsa, ugyan olyan jól, ha nem jobban helyt tud állni a szerepben, mint volt Társulatos kollégája.
Az újszerű, váratlan és formabontó Tóth Attilás Jézus pedig olyan erővel hatott a nézőkre, hogy Csengeri Attila tehetett bármit, lehetett bármennyire is tehetséges, az sokaknak már nem lehetett elég. De hát mit várhatunk olyanoktól, akiknél az a mérvadó, meddig tud egy énekes kitartani egy falzett hangot?! Sajnos nagyon hamar háttérbe szorult a színészi követelmény és semmi más nem számított már ezeknek az embereknek, csak minél több sikítás legyen a színpadon. Az emberek egyre inkább úgy vélekedtek: "Minek nekünk színészi játék, Jézus karakteréhez nem kell. Elég ha megvannak a hangok" És tényleg elég? Ennyire egyszerűen félre lehet tenni egy színházban a színpadi jelenlétet és magát a színjátszást? Akkor minek a jelmez és a díszlet? Minek annyi pénzt költeni a színpadképre? Egyszerűbb lett volna összedobni egy koncertet, aztán annyi. Persze, tudom, az elején ez a lehetőség is felmerült, de végül is megmaradt a színház! Akkor miért nem számít a színészi játék? És szerintem pont, hogy Jézus az a karakter, akinek igazán kell ez. Hiszen nála ellentmondásosabb, kérdésesebb ember nem sok van a történelemben. Az a küzdelem, feladás, harc, szenvedély és szenvedés... az élet-halál közti választás... mind olyan erkölcsi és szellemi kérdéseket vet fel, amit nem lehet megérteni, ha nincs, aki rávilágítson. És egy dallal, főleg ilyen szörnyen kifacsart, végletekig leegyszerűsített szöveggel ezt nem lehet visszaadni. Kell hozzá egy arc, egy szempár... kell, hogy lássuk az igazi szenvedést, örömöt, kell, hogy lássuk az embert Jézusban. Én nem kétlem, hogy Tóth Attila hibátlanul elénekli az egész Szupersztárt. Biztos vagyok benne, hogy ott van minden hang a helyén és az is biztos, hogy odateszi/odatette magát minden előadáson. De még mindig nincs meg benne az, ami egy színészt színésszé tesz. Legyen bármennyire is tökéletes a megjelenése és a hangja, nem látom benne ezt a szerepet. Lehet, hogy idővel rájön, hogyan hozza ki magából, de egyelőre egy tehetséges rock énekes a színpadon. Semmi több. A legkevésbé sem színész.
Úgy gondolom, Tóth és Csengeri Attila között valahol fél úton lehetett volna Feke Pál, ha képes végigcsinálni ezt a hónapot. Ő róla tudjuk már az előzmények alapján, hogy nem csak, hogy jó énekes, de ügyes színész is. Benne ott van a lehetőség és talán ha meg tudta volna tenni, be is bizonyítja ezt nekünk. Az nem kétséges, hogy énekes szempontból teljesíteni tudta volna a feladatot, ha nem lesz beteg. Így hát bizakodva tekintek a decemberre, hátha akkor végre ismét színpadra áll a Madáchban Jézusként és megmutatja, hogy felül képes múlni akár önmagát is.
Összességében úgy gondolom, Csengeri Attila az, aki a legrosszabbul járt hármuk közül. Igaz, végigcsinálta az egy hónapot és hatalmas terhet róttak rá azzal, hogy Tóth Attilával közösen át kellett venniük betegeskedő kollégájuk előadásait is, de helytállt. A vélemények róla azonban hihetetlenül vegyesek. Azt senki sem vonja kétségbe, hogy színészi teljesítménye sokkal színesebb és sok rétűbb, mint kollégáié, nem hiába a 20 év tapasztalat. A nézők hangja a legtöbb esetben még abban is egyet ért, hogy a kereszten elhangzó egyetlen prózai rész, Jézus hét szava, az ő előadásában a leghitelesebb és legszebb. Ám a hangja... ez az a pont, ami a legtöbb ütközést keltette az emberekben. Kétségtelenül alapjaiban nagyon más a hangfekvése, mint másik két kollégájának. Feke Pál reszelős, érces hangja és Tóth Attila nyersesége mellett nagyon kitűnik ez a kiformált és öblös tenor. Sokaknak szokatlan, és nem igazán tudják egyeztetni a Megváltó karakterével. Az is tény, hogy ő nem használ annyi és olyan falzettet, mint Tóth Attila. De érdekes módon az szinte senkinek sem fordult meg a fejében, hogy ebben szándékosság van. Sokan méltatlanul úgy becsmérelték, hogy nem képes kiénekelni az adott hangokat, holott nem egy bizonyítékot lehet rá találni, hogy ez nem így van. Egyszerűen arról van szó, hogy nem a hatásvadász állandó falzettezésre fektette a hangsúlyt, hanem arra, hogy életre keltse Jézus karakterét.
Bár szavaimból úgy tűnik, hogy őt kiemelvén kollégáit rossznak tartom, de félreértés ne essék, ez nem így van. Egyszerűen számomra, hangsúlyozom SZÁMOMRA fontosabb a színpadon egy személyiség megjelenítése, mint a hangi bravúrok. Az sem titok, hogy elfogult is vagyok. De őszintén, 10 emberből ha egy van olyan, aki nem az a vélemény formálók közül. És én azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy láttam mind a három szereposztást, így mégis megalapozottabb a véleményem, mint azoknak, akik egyetlen előadás után kijelentik, hogy csak is egy az igazi és a többi, mind selejt. És leginkább ez a megalapozatlan és sok esetben otromba vélemény áradat volt az, ami arra késztetett, hogy most billentyűzetet ragadjak. Úgy gondolom, mindenkinek meg van a joga a szabad vélemény formáláshoz. És természetes, hogy mindenki azt dicséri, ami neki a legjobban tetszett. Én sem tettem most másként. DE... de nagyon fontosnak tartom, hogy ha valami, vagy valaki előadása nem tetszett, akkor ne alpári hangnemben, azt a személyt, vagy az őket kedvelőket sértegetve írjunk, beszéljünk. Ha ennyire nem tetszett, és nem vagyunk képesek reálisan véleményt formálni, inkább ne írjunk le semmit. Sokan azt hiszik, hogy azért, mert mondjuk sokat járnak színházba, vagy kedvelik a darabokat, mindjárt szakértővé is válnak. És sajnos ezek az emberek a "leghangosabb" felszólalók. Én sem tartom magamat szakértőnek, holott sok éves zenei képzettség van mögöttem. De nem kezdek el olyanokkal dobálózni, hogy ez és ez kivágta a magas "C"-t, holott az előadásban nincs is ilyen hang... és még sorolhatnám az ilyeneket.
Nem akartam ennyire személyes véleményt megfogalmazni, de az egy hónapos hallgatás most kihozta belőlem. Aki számára bántó lettem volna, ezúton is elnézést kérek.

Rana